Helo Zep!

 

A Helo Zep! zenekarból Pleizer Zsolti Rotten énekes, basszusgitáros, szövegíró és Szűcs "Szücsi" Dávid gitáros a Magyar Hangok vendégei.

2010-ben Gödöllőn startoltatok a srácok, de a mai felállás 2014-ben állt össze, az ötösfogatból trió lett. Beszélgetünk a változás körülményeiről, okairól. Bátrak voltak a fiúk, 2016-ban saját ötlettől vezérelve megszállták a Rádió Rock-ot, meghívás nélkül bekopogtattak a Rock Reggel-be, hogy ők bizony megérkeztek élőben zenélni. Alaposan meglepődtek, mikor hip-hop a hangszerek mögött találták magukat, és felvillant az on air lámpa.



Hogyan élték ezt meg? Ennek a részleteiről is mesélnek nekünk. Az “Aludj csak én álmodom” című sikerdaluk után 2017 június 2-án megjelent az első nagylemezük a “Fény a sötétben”, ingyenesen közzétették a turné filmjüket és a Kowalski meg a Vegával, az Alvin és a mókusokkal, a Tankcsapdával és Supernemmel közös fellépéseik után már alakul az őszi turné, szóval bőven akad témánk…